17.Utolsó csók

A szemeim azonnal kipattannak. Mintha ágyúdörgést hallottam volna az előbb. Ez képtelenség. Rochelle öngyilkos lett volna? Lehetetlen. Csak képzelődöm. Hiszen biztos ez egy mellékhatása a gyógyszeremnek. Nash úgy ül, mint azelőtt, hogy elaludtam. A hajamhoz nyúlok, ami meglepő módon megszáradt. A ruhám viszont még mindig vizes. Ásítok egyet és megforgatom a nyakamat. A hajamból tűlevelek esnek ki. Csodás. Két kézzel beletúrok a hajamba és megrázom azt. A kis tűlevelek a földre hullnak.
- Felkeltél? - kérdezi Nash. Nem basszus nem keltem fel. Ez egyfajta szokásom, hogy álmomban rázogatom a hajamat. Megtörlöm a szememet. Hideg van. Elmúlt a kezdetleges "meleg" levegő. A lábamhoz nyúlok. Egyáltalán nem véres már. Szerintem most már könnyebben fogok tudni járni. A hangomat is tesztelni kéne, de ezt megtartom későbbre. Szerintem ez már a Viadal utolsó napja mivel elkezdett esni a havas eső. Ha kimegyünk, ebből a barlangból többet nem jövünk vissza. Most még bent kell maradnunk. Legalább reggelig. Reggel viszont el kell indulnunk a bőségszaruhoz és be kell fejeznünk a viadalt. Kint még sötét van, de már látom a nap felkelő sugarait. A szívem hevesebb ütemre kapcsol. Itt az ideje, hogy elbúcsúzzak Nasthől. Felé fordulok, és már szólásra nyitnám a számat, amikor beugrik egy kép. Egy kép egy elázott fiúról, egy beteg kislányról és egy kiabáló elázott lányról.
Aznap sokáig a Zugban voltam. Kint zuhogott az eső, apa éjszakás volt a bányában.
- Chanel nem kéne még menned? - kérdezte Katniss miközben elindult hazafelé.
- De. A lányok egyedül vannak otthon. - csaptam rá a kezemre a kosaramat. Katniss megvárt és együtt indultunk el a zuhogó esőbe. Ideges voltam mivel egyetlen egy szívességet kértem Nashtől. Egyetlen szívességet, hogy amíg a Zugban vagyok, vigyázzon a lányokra. Természetesen nemet mondott, mert más dolga volt. Elbúcsúztam Katnisstől és egyedül mentem tovább. Már teljesen eláztam. A kosaramban egy mókus és egy madzag lapult. Ennyit sikerült ma szereznem. Megérkeztem a házunkhoz és benyitottam. Colette és Cora összebújva ücsörögtek egy pléd alatt. Colette egyből odaszaladt hozzám.
- Cora beteg. - mondta és követett a konyhába. A madzag kihullott a kezemből és azonnal átvágtam a szobán, hogy megmérjem a húgom lázát. Sajnos beigazolódott a gyanúm ugyanis a kislány 39 fokos lázzal rendelkezett. Bedugtam az ágyba és megkértem Colettet, hogy mondjon neki valami mesét, amíg csinálok neki egy kis teát. Amíg a víz melegedett leültem egy asztalhoz. Ha Nash átjött volna vigyázni a lányokra, akkor nem kellett volna kapkodnom. Pár perccel később kopogtattak az ajtómon. Idegesen majdnem fellöktem az asztalt, ahogy elindultam az ajtóhoz. Apa még biztosan nem jött meg ezért tudom, hogy ki áll az ajtó túloldalán. Feltéptem az ajtót és rábámultam a fiúra.
- Mi a francot keresel itt? - ordítottam rá egyből. Nash elhúzta a száját és közelebb hajolt hozzám. Ellöktem őt magamtól. Nem akartam megcsókolni. Legszívesebben felpofoztam volna ott helyben, de nem szeretem a feltűnést.
- Chanel sajnálom. - kezdte, de félbeszakítottam.
- Mit, Nash? Mit sajnálsz? Azt, hogy nem vigyáztál a húgaimra? Vagy azt, hogy elfelejtetted az évfordulónkat? Nekem mindegy. Nem érdekel! Végeztem veled! - azzal a mozdulattal rácsaptam az ajtót. A könnyeim lecsorogtak az arcomon és háttal az ajtónak csapódtam. Lecsúsztam a rozoga fa szerkezeten és összerogytam. Utoljára anya halálakor sírtam ennyire. Colette mellém ült és próbált belém lelket önteni. Nem sikerült neki.
- Nem nyerhetjük meg ketten a viadalt! - a mondatok akaratlanul csúsznak ki a számon. Hihetetlen, de megszólaltam. Igaz sokkot kaptam mivel a szakításunk játszódott le nem régiben előttem és ez abszolút lesokkolt. Nash furán néz rám. Miért? Tudja, hogy ez az igazság. Átöleli a derekamat és magához húz. Hozzábújok és visszatartom könnyeimet. - Mit fogunk csinálni, ha Rochelle meghal? - fordítom felé a fejemet. Nash az arcomat kezdi simogatni.
- Fogalmam sincs. - mondja, miközben velem foglalkozik. - Mikor indulunk? - a levegő szinte megáll közöttünk és egy ütemet kihagy a szívem. Nem akarok neki válaszolni, de előbb utóbb muszáj lesz. A számat rágom és megpróbálok időt nyerni, hogy minél több ideig ne kelljen neki válaszolnom és, hogy minél több időt együtt lehessünk. Tudom, hogy mindjárt felkel a nap és mindjárt meg kell küzdenünk az utolsó hivatásos lánnyal. Tudom, hogy Nash nem sokéra meghal. De. És itt egy nagy de. Mi van, ha én halok meg? Ha nem élem túl? Ha Rochelle mindkettőnket megöl. Nem akarok sírni. Már sírtam eleget a viadalon. Most már tényleg túl szeretnék esni rajta.
- Napkelte után. - sóhajtok fel. Nem húzhatom tovább az időt. Nash szorosabban húz magához. És akkor valami furcsa dolog történik. Énekelni kezdek. Számomra ismeretlen dallamot éneklek. A hangok tökéletesen csúsznak ki a számon és egymást követik. Nash eltol magától és az arcomat fürkészi. Tovább éneklek. Miért csinálom ezt? Visszajött a hangom én meg egyből dalra fakadok? Valaki állítson már le! A nap egyre magasabbra megy mögöttem, de én csak éneklek. Belemerülök a dalba és elvesztem az eszméletem. Nem érzékelek semmit csak a hangokat. Már a dal vége felé járhatok, amikor ájultan eldőlök a földön. Nash a nevemet kiabálja és erősen ráz, de én csak a befejezem a dalt és lehunyom a szememet. Most tényleg meghaltam? De, hogy? Valaki megragadja a kezemet és felrángat a földről. Eszméletlen vagyok nem hallok csak látok. Látom, hogy valaki a hátára dob kezébe fogja az íjamat és a hátamra teszi a tegezemet is. Elindul velem kifelé. Az összes táska ott marad, a barlangban csak a fegyverek jönnek velünk. Az övemen összekoccannak a kések. A szám folyamatosan mozog. Még mindig énekelek. Lehet, hogy még a harc előtt megőrültem. A lábamon állok és erős karok fonódnak a derekam köré. Visszanyerem a hallásomat és megáll a szám. Nash erősen szorít magához én meg köhögni kezdek. Vagy inkább fulladozni. Az eszméletemet is visszakapom. Hangosan zihálni kezdek és seggre esek. A kezembe temetem az arcomat és előre hátra hintázni kezdek. Valaki mentsen ki innen. Nash felállít a földről és a szemembe néz.
- Eljött az idő, hogy végleg elbúcsúzzunk egymástól. - szomorú mosoly ül ki az arcára. Nem akarok neki hazudni ezért nem mondom neki, hogy semmi baj nem lesz. De, igen is baj lesz. Valamelyikünk meg fog halni, vagy mindketten meghalunk.

- Szeretlek. - hajolok hozzá közelebb. Nash meglepődik, de viszonozza a csókomat, amikor odahajolok hozzá.

Nem maradt több időnk. Vége van. Ahogy Nash csókol, eszembe jut valami. Valami, amit nagyon félreértelmeztem, amikor az illető mondta. Az illető Katniss volt. Ne utánozz engem, mert bajod eshet! Ezt mondta nekem utoljára. És ezt a mondatot nem arra értette, hogy ne kössek szövetséget 12 éves lányokkal. Ezt a mondatot az éppen engem lesmároló fiúra értette. Nem akarta, hogy emiatt én is bajba kerüljek. Köszönöm Katniss. Így legalább még a maradék akaratom is elment attól, hogy megmentsem Nasht! A levegőm nem termelődik, újra ezért elszakadok Nashtől. Ez nem jelent mást csak azt, hogy kezdődik a végső harc.

Szörnyű vagyok. Sőt rosszabb. Tegnapra ígértem a részt, de ma raktam fel. Sajnálom. Halottak itt sincsenek. Igyekszem a következő résszel. Köszönöm a kommenteket és a pipákat nagyon örültem neki. Lots of Love Reni Everdeen :)