Ulrica végig alussza az éjszakát én meg egész éjjel őrködöm. A hóesés egyik
pillanatról a másikra elállt, ami elég furcsa. Olyan, mint a málna. De hát ez
nem a valóság csak egy aréna. A nap előbukkan rejtekéről és beragyogja a
hegyeket és erdőket. Rici álmosan felkel és beletúr barna hajába. Barna szemei
csillognak mivel sírva aludt el.
- Reggelt! - ásítja. Kikotorunk néhány combot a táskáinkból és megreggelizünk. - Elállt a hó? - vigyorodik el és a kabátjába törli a száját. Aprót bólintok és leveszem a sapkámat. Mióta az arénában vagyunk nem vettem le így nem csodálkozom, hogy tiszta nedves. Kiengedem ázott fürtjeimet és az ujjaimmal kibontom. Miután végzek, vele összekötöm, és újra befonom. A nap már magasan jár így összepakoljuk a holminkat és elindulunk.
- Merre menjünk? - hunyorgok a napsütésbe. Ulrica vállat von. - Menjünk körbe a hegyen. - ajánlom. Ulrica vállat von és leveszi hőséget sugárzó kabátját. Attól még, hogy a nap kisütött az idő még nem lett trópusi. A nap melegen próbálja felszárítani a mély havat, ami az elmúlt napokban lehullott. A vizünk rohamosan fogy, és ami még megvan pisi meleg. Rici már egy szál gatyában és pólóban flangál kezében a kabátjával és pulcsijával. És még az utunk felét sem tettük meg! Felásítok és pislogok párat.
- Álmos vagy? - kérdezi Ulrica. Ez hülye kérdés. Két vagy több napja nem aludtam. Persze, hogy álmos vagyok. - Pihenjünk le. Majd később folytatjuk az utunkat. - nyom le egy fatövébe. Nem ellenkezem. Hátradöntöm a fejemet és azonnal elalszom. Álmomban a tizenkettedik körzetben vagyok. Anyával, apával, Colettel, Corával és Conorral. A házunk kertjében játszunk és almát rágcsálunk. Conor fogócskázik velünk Cora pedig mindig elesik. Anya és apa egy kis sámliról nézik a játékunkat. Éhesek vagyunk, de boldogok is! Aztán egyszer csak már nem a kertben vagyunk. Ocean mellett állok az Aratáson és Effie Trinket az én nevemet harsogja a mikrofonba. A fiú pedig Conor. A vonaton ülök a kabinomban és sírok. Később már a szekéren állok a bátyám mellet és a pörgő bányászköpenyem a fejem fölé emelkedik és hagosan felrobban. Miért nem robbantam fel én is? A Kiképzőközpont alagsorában vagyunk, és a Játékmestereknek kell bizonyítanunk. Egyszerre homályos lesz minden. Már az arénában vagyunk és Conorral szövetséget kötöttünk. Egyszer csak Rochelle jelenik meg és kislányosan hahotázni kezd. Majd Conor felé hajít egy kést. Az ágyú eldörren.
- Chanel! Chanel jól vagy? - rázza a vállamat Ulrica. Megrázom a fejemet és felnézek. Csak egy álom volt. Csak egy álom.
- Mi történt? - kulcsolom át a kezeimet a térdem fölött.
- Elaludtál. Néhány órát aludhattál. Erre eldörrent az ágyú te meg felsikítottál és Conor nevét kiabáltad! - magyarázza meg Ulrica a helyzetet. Még legalább egy fél órát a fánál ülünk, de hamar tovább kell mennünk. Felpakolom a holmimat a hátamra és az íjammal a kezembe előre megyek. Ulrica a rémálmokról magyaráz, de egyfolytában. Próbálok odafigyelni rá kisebb nagyobb sikerrel. Még ma körbe kell érnünk a hegyet és még éppen a felénél tarthatunk. A fenyőfákon fecsegőposzáták ugrándoznak, és valami dallamot csicseregnek. Elmosolyodom és eldúdolok nekik valami könnyű dallamot. A fecsegőposzáták átköltik és minket követve énekelni kezdenek. Rici egy nagy lépéssel mellém lép és rámutat a kabátomra.
- Még meg sem dicsértem a dísztűdet. - hajol közelebb és szemügyre veszi az arany dísztűt, amit Katniss odaadott Cinnának, hogy viseljem az arénában. El is felejtettem, hogy az ott van. De tudom miért adta Katniss. Mert ez nekem egy támpont, hogy ki kell mennem az arénából, hogy visszaadhassam neki. A fecsegőposzáták énekelnek, Ulrica fecseg az idő meg megy. Mármint nem fogja, magát felhúzza a cipőjét és elfut, hanem csak eltelik. A nap már lejjebb ereszkedett az égen és még mindig csak a háromnegyedénél járunk a hegynek. Vajon Nash mit csinálhat? Egyáltalán életben van még? Nem láttam a képét az égen, de könnyen lehet, hogy az előbb halt, meg amikor még a fánál aludtam. Lehajtom a fejemet és egy kavicsot kezdek rúgni a hóban. Egy dallam jár a fejemben. Az a dallam, amit Ruta énekelt Katnissnek a 74. Éhezők Viadalán. Eléneklem és a fecsegőposzáták máris utánozni kezdenek. Mosolyognom kell rajtuk. Olyan aranyosak. Rici most valami húsfeldolgozásról beszél, de én nem igazán hallgatom. Csak az jár a fejemben, hogy Katniss mennyire a szívén viselte a kis Ruta halálát. Vajon én is ennyire fogom sajnálni ha Ulrica meghal? És mi lesz, ha nem is ő hal meg hanem én? Vajon ő meg fog engem gyászolni? Vagy egész egyszerűen lenyúlja a holmimat és lelép? Rápillantok a mellettem álló lányra. Vékony lábai egész vaskosnak tűnnek a hótaposóban és bélelt nadrágban. Nincsenek túl nagy mellei, de ami van, azt a fekete felső egészen kiemeli. Egyenes szálú barna haja majdnem a derekáig és még így felkötve is. Amikor mosolyog gödröcskék jelennek meg az arcán. A szeme legalább akkora, mint egy gomb és barnán csillognak. Szája vékony és kicsi. A bevonulóján tehénnek öltözött az interjúja unalmas volt. Nem csoda, hogy nincsenek támogatói. Az emberek nem mernek rá fogadni. Aki rá is akarna fogadni, visszalép és inkább rám fogad. Most nem, azért de én felrobbantam a szekéren állva, tizenkét pontot kaptam, eljátszottam a szexi diáklányt az interjúmon és megmentettem Ulrica életét. Ezeket összevetve kire szeretnél fogadni? Hirtelen mintha valaki gyomorszájon vágna. Miket gondolok én? Ulrica a szövetségesem! Nem szabadna így gondolkodnom róla. A nap már alig látszik az égen és egyszer csak megérkezünk. A hegy túl oldala teljesen más. Egy kis tó szerűség terül el körülötte mindenféle virággal és bokorral. A víz nem tűnik mélynek olyan másfél méter mély ránézésből.
- Na én megyek fürödni! - dörzsöli össze a tenyerét Rici. Lehúzza a nadrágját, harisnyáját, cipőjét és felsőjét és egy nagydarab kőre hajigálja. A táskáját támlasúlynak ráteszi és hátrál pár lépést.
- Nem vizezed, be magad mielőtt beleugrasz? - kérdezem és közelebb megyek a vízhez. Ulrica megforgatja a szemét. (Ulrica nem így ugrik! - szerk.)
- Nyugi! Tudok úszni. - legyint egyet és neki fut. Beledugom a kezemet a
vízbe és elkiáltom magamat.
- Ulrica ne! - sikítom. Rici megijed, de már a víznél jár, és nagy csobbanással beleugrik. A víz alig 3 fokos. A kezem is majdnem lefagy benne. De későn szóltam. Túlkésőn. Az ágyú eldörren és Ulrica teste felugrik a vízre. A könnyeim sebesen csorognak végig az arcomon. Hátrálok néhány lépést és a sziklához megyek amin Ulrica levetett ruhái vannak. A légpárnás hajó lenyúl Ulrica testéért és kihúzza a vízből. A könnyeim fátyolként takarják el az eseményeket. Ilyen érzés elveszíteni a szövetségesedet! Túl hideg volt a víz és nem hallgatott rám. Leállt a szíve a hirtelen hidegtől mivel egész nap sütkérezett a napon és felmelegedett a teste. Nem bírta ki az alig három fokos vizet! Gyorsan letörlöm a könnyeimet az arcomról. Ulrica kabátját, sálját, sapkáját és kesztyűjét beleteszem a táskájába és feldobom a hátamra a másik táska mellé. A nadrágját és a harisnyáját eldugom a kő alá és rohanni kezdek. Lélek szakadva durván három óra alatt visszaérek a barlanghoz. Lihegve bedobom a táskákat és zokogva összerogyom. Miért nincs itt Nash, hogy megvigasztaljon? Sikítani akarok, de ha most felordítanék, valaki tuti rám találna. Az este csendes, de nem sokáig. A himnusz felcsendül és az áldozatok képe jelenik meg az égen. Ulrica képe jelenik meg először és újra eltöreti velem a mécsest. Utána a tizenegyedik körzetbeli fiú képe jön. Nem ismertem. Egyszer talán láttam a kötélcsomózást gyakorolta. Ő halt, meg amikor még Ricivel voltam a fánál. Bemászok a barlangba és magamra húzom a takarót. Utoljára kinézek a bejáraton. A hó újra rázendít!
Egy kicsit tragikus, hosszabb és eseménydúsabb résszel érkeztem ma. Sajnálom, hogy ilyen későn jött de nem voltam itthon. Emlékeztetlek titeket, hogy következő két rész inkább ilyen átkötő és kicsit eseménytelen rész lesz. Halottak: Ulrica Chang, Zander Hatfield. Köszönöm az új feliratkozókat és a link cseréket! Legyetek ilyen aktívak most is! Lots of Love: Reni Everdeen :)
- Reggelt! - ásítja. Kikotorunk néhány combot a táskáinkból és megreggelizünk. - Elállt a hó? - vigyorodik el és a kabátjába törli a száját. Aprót bólintok és leveszem a sapkámat. Mióta az arénában vagyunk nem vettem le így nem csodálkozom, hogy tiszta nedves. Kiengedem ázott fürtjeimet és az ujjaimmal kibontom. Miután végzek, vele összekötöm, és újra befonom. A nap már magasan jár így összepakoljuk a holminkat és elindulunk.
- Merre menjünk? - hunyorgok a napsütésbe. Ulrica vállat von. - Menjünk körbe a hegyen. - ajánlom. Ulrica vállat von és leveszi hőséget sugárzó kabátját. Attól még, hogy a nap kisütött az idő még nem lett trópusi. A nap melegen próbálja felszárítani a mély havat, ami az elmúlt napokban lehullott. A vizünk rohamosan fogy, és ami még megvan pisi meleg. Rici már egy szál gatyában és pólóban flangál kezében a kabátjával és pulcsijával. És még az utunk felét sem tettük meg! Felásítok és pislogok párat.
- Álmos vagy? - kérdezi Ulrica. Ez hülye kérdés. Két vagy több napja nem aludtam. Persze, hogy álmos vagyok. - Pihenjünk le. Majd később folytatjuk az utunkat. - nyom le egy fatövébe. Nem ellenkezem. Hátradöntöm a fejemet és azonnal elalszom. Álmomban a tizenkettedik körzetben vagyok. Anyával, apával, Colettel, Corával és Conorral. A házunk kertjében játszunk és almát rágcsálunk. Conor fogócskázik velünk Cora pedig mindig elesik. Anya és apa egy kis sámliról nézik a játékunkat. Éhesek vagyunk, de boldogok is! Aztán egyszer csak már nem a kertben vagyunk. Ocean mellett állok az Aratáson és Effie Trinket az én nevemet harsogja a mikrofonba. A fiú pedig Conor. A vonaton ülök a kabinomban és sírok. Később már a szekéren állok a bátyám mellet és a pörgő bányászköpenyem a fejem fölé emelkedik és hagosan felrobban. Miért nem robbantam fel én is? A Kiképzőközpont alagsorában vagyunk, és a Játékmestereknek kell bizonyítanunk. Egyszerre homályos lesz minden. Már az arénában vagyunk és Conorral szövetséget kötöttünk. Egyszer csak Rochelle jelenik meg és kislányosan hahotázni kezd. Majd Conor felé hajít egy kést. Az ágyú eldörren.
- Chanel! Chanel jól vagy? - rázza a vállamat Ulrica. Megrázom a fejemet és felnézek. Csak egy álom volt. Csak egy álom.
- Mi történt? - kulcsolom át a kezeimet a térdem fölött.
- Elaludtál. Néhány órát aludhattál. Erre eldörrent az ágyú te meg felsikítottál és Conor nevét kiabáltad! - magyarázza meg Ulrica a helyzetet. Még legalább egy fél órát a fánál ülünk, de hamar tovább kell mennünk. Felpakolom a holmimat a hátamra és az íjammal a kezembe előre megyek. Ulrica a rémálmokról magyaráz, de egyfolytában. Próbálok odafigyelni rá kisebb nagyobb sikerrel. Még ma körbe kell érnünk a hegyet és még éppen a felénél tarthatunk. A fenyőfákon fecsegőposzáták ugrándoznak, és valami dallamot csicseregnek. Elmosolyodom és eldúdolok nekik valami könnyű dallamot. A fecsegőposzáták átköltik és minket követve énekelni kezdenek. Rici egy nagy lépéssel mellém lép és rámutat a kabátomra.
- Még meg sem dicsértem a dísztűdet. - hajol közelebb és szemügyre veszi az arany dísztűt, amit Katniss odaadott Cinnának, hogy viseljem az arénában. El is felejtettem, hogy az ott van. De tudom miért adta Katniss. Mert ez nekem egy támpont, hogy ki kell mennem az arénából, hogy visszaadhassam neki. A fecsegőposzáták énekelnek, Ulrica fecseg az idő meg megy. Mármint nem fogja, magát felhúzza a cipőjét és elfut, hanem csak eltelik. A nap már lejjebb ereszkedett az égen és még mindig csak a háromnegyedénél járunk a hegynek. Vajon Nash mit csinálhat? Egyáltalán életben van még? Nem láttam a képét az égen, de könnyen lehet, hogy az előbb halt, meg amikor még a fánál aludtam. Lehajtom a fejemet és egy kavicsot kezdek rúgni a hóban. Egy dallam jár a fejemben. Az a dallam, amit Ruta énekelt Katnissnek a 74. Éhezők Viadalán. Eléneklem és a fecsegőposzáták máris utánozni kezdenek. Mosolyognom kell rajtuk. Olyan aranyosak. Rici most valami húsfeldolgozásról beszél, de én nem igazán hallgatom. Csak az jár a fejemben, hogy Katniss mennyire a szívén viselte a kis Ruta halálát. Vajon én is ennyire fogom sajnálni ha Ulrica meghal? És mi lesz, ha nem is ő hal meg hanem én? Vajon ő meg fog engem gyászolni? Vagy egész egyszerűen lenyúlja a holmimat és lelép? Rápillantok a mellettem álló lányra. Vékony lábai egész vaskosnak tűnnek a hótaposóban és bélelt nadrágban. Nincsenek túl nagy mellei, de ami van, azt a fekete felső egészen kiemeli. Egyenes szálú barna haja majdnem a derekáig és még így felkötve is. Amikor mosolyog gödröcskék jelennek meg az arcán. A szeme legalább akkora, mint egy gomb és barnán csillognak. Szája vékony és kicsi. A bevonulóján tehénnek öltözött az interjúja unalmas volt. Nem csoda, hogy nincsenek támogatói. Az emberek nem mernek rá fogadni. Aki rá is akarna fogadni, visszalép és inkább rám fogad. Most nem, azért de én felrobbantam a szekéren állva, tizenkét pontot kaptam, eljátszottam a szexi diáklányt az interjúmon és megmentettem Ulrica életét. Ezeket összevetve kire szeretnél fogadni? Hirtelen mintha valaki gyomorszájon vágna. Miket gondolok én? Ulrica a szövetségesem! Nem szabadna így gondolkodnom róla. A nap már alig látszik az égen és egyszer csak megérkezünk. A hegy túl oldala teljesen más. Egy kis tó szerűség terül el körülötte mindenféle virággal és bokorral. A víz nem tűnik mélynek olyan másfél méter mély ránézésből.
- Na én megyek fürödni! - dörzsöli össze a tenyerét Rici. Lehúzza a nadrágját, harisnyáját, cipőjét és felsőjét és egy nagydarab kőre hajigálja. A táskáját támlasúlynak ráteszi és hátrál pár lépést.
- Nem vizezed, be magad mielőtt beleugrasz? - kérdezem és közelebb megyek a vízhez. Ulrica megforgatja a szemét. (Ulrica nem így ugrik! - szerk.)
- Ulrica ne! - sikítom. Rici megijed, de már a víznél jár, és nagy csobbanással beleugrik. A víz alig 3 fokos. A kezem is majdnem lefagy benne. De későn szóltam. Túlkésőn. Az ágyú eldörren és Ulrica teste felugrik a vízre. A könnyeim sebesen csorognak végig az arcomon. Hátrálok néhány lépést és a sziklához megyek amin Ulrica levetett ruhái vannak. A légpárnás hajó lenyúl Ulrica testéért és kihúzza a vízből. A könnyeim fátyolként takarják el az eseményeket. Ilyen érzés elveszíteni a szövetségesedet! Túl hideg volt a víz és nem hallgatott rám. Leállt a szíve a hirtelen hidegtől mivel egész nap sütkérezett a napon és felmelegedett a teste. Nem bírta ki az alig három fokos vizet! Gyorsan letörlöm a könnyeimet az arcomról. Ulrica kabátját, sálját, sapkáját és kesztyűjét beleteszem a táskájába és feldobom a hátamra a másik táska mellé. A nadrágját és a harisnyáját eldugom a kő alá és rohanni kezdek. Lélek szakadva durván három óra alatt visszaérek a barlanghoz. Lihegve bedobom a táskákat és zokogva összerogyom. Miért nincs itt Nash, hogy megvigasztaljon? Sikítani akarok, de ha most felordítanék, valaki tuti rám találna. Az este csendes, de nem sokáig. A himnusz felcsendül és az áldozatok képe jelenik meg az égen. Ulrica képe jelenik meg először és újra eltöreti velem a mécsest. Utána a tizenegyedik körzetbeli fiú képe jön. Nem ismertem. Egyszer talán láttam a kötélcsomózást gyakorolta. Ő halt, meg amikor még Ricivel voltam a fánál. Bemászok a barlangba és magamra húzom a takarót. Utoljára kinézek a bejáraton. A hó újra rázendít!
Egy kicsit tragikus, hosszabb és eseménydúsabb résszel érkeztem ma. Sajnálom, hogy ilyen későn jött de nem voltam itthon. Emlékeztetlek titeket, hogy következő két rész inkább ilyen átkötő és kicsit eseménytelen rész lesz. Halottak: Ulrica Chang, Zander Hatfield. Köszönöm az új feliratkozókat és a link cseréket! Legyetek ilyen aktívak most is! Lots of Love: Reni Everdeen :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése